Júniusi vers

Csopak

Bodosi György: Csopak csonkatornya

 

Az Ég felé mutat,

int, mint az Isten ujja.

Hogy el ne tévelyegj

Csopak magányos tornya.

 

Nincs más, külön neve.

Tekint századok óta

a púpos hegyre fel

és le az öblös tóra.

 

Úgy áll mint rég lejárt

nagyóra mutatója.

Az Időt nem lehet

már leolvasni róla.

 

Ám annyi mást: igen.

Ő látta, hogy karéjba

köré mint gyűlt a nép,

s szaladt szét lopva-bújva,

 

ha rátört a pogány,

gyűlt, fogyott, gyűlt újra.

Romjai közt alig

maradt élő lakója,

 

de szőlőt telepít

megint. Jövőbe bízva

pincét rak, hogy abba

a termést majd behordja.

 

Veres földje tüzes

fehér bort ad. – Ki tudja

mitől piros a föld?

Ő. Ki ősidők óta

 

mindent lát. Téged is

figyelmeztet a jóra.

Vigyázz! Magadra is,

hogy légy soká lakója.

 

Búcsút int. Hazavár

és megsegít, hogy újra

rátalálj, ha tévedsz,

az egyenes Útra.

 

In: Bodosi György: Az idő marasztalása

Veszprém: EKMK, Balaton Akadémia, 1998.

p. 23-24.

Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, továbbá a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat.
Adatkezelési tájékoztató Ok