• Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer

    Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer

  • 1
Text Size

Csontos Csaba - Kamond

kamond csontos 1 Csontos Csaba énekművész 2019. december 7-én gyerekeknek szóló zenés-irodalmi játékot hozott a településre. A kerettörténet a manók folyamatos zsörtölődésén keresztül végül az ünnepvárás területén kötött ki. Klasszikus művekből vett zenés dalokat, ismert gyermekdalokat és egyházi énekeket egyaránt bemutattak, a színész kolléganőjével együtt.

 

 

Zsigmond Tamás - Kamond

kamond zsigmond 2 Zsigmond Tamás és színművész partnere 2019. november 23-án zenével, dalokkal kiegészített irodalmi műsort adott a kamondi közönségnek. 

 

 

Adventi kézműves foglalkozás - Kamond

kamond farkas 2 

2017. november 26-án, a hagyományosnak nevezhető adventi kézműves foglalkozáson a település lakossága adventi koszorúkat, ajtó-, ablak- és asztaldíszeket készített. Többen saját elképzelés szerint, hozott anyagból – az együttlét öröméért jöttek el. Nagyon kellemes, meghitt hangulatú összejövetel volt, ahol maradéktalanul megvalósult a klasszikus értelemben vett közösségépítés is.

 

 

 

 

Adventi kézműves - Kamond

kamond szabados 1 A hagyományosnak nevezhető adventi kézműves foglalkozáson 2019. november 16-án  a település lakossága adventi koszorúkat, ajtó-, ablak- és asztaldíszeket készített. A legkisebbek is már részt kértek a feladatokból, így több generáció tevékenykedett együtt.

 

 

Kemenesmagasi Citerazenekar és Népdalkör - Kamond

kamond citerazenekar 2 2017. szeptember 30-án nagyon szép hagyományőrző programmal várták a település lakóit. A könyvtár szervezésében a Kemenesmagasi Citerazenekar és Népdalkör Hagyományőrző Egyesület adott rendkívül magas színvonalú előadást, ezzel színesítette a községi rendezvényt.

 

 

Presets
BG Color
BG Patterns
Accent Color
Apply
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, továbbá a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat.
Adatkezelési tájékoztató Ok