VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


KORACH Mór, Marcello Cora
( Miskolc, 1888. február 8. - Budapest, 1975. november 27. )

vegyészmérnök, tanár

Az MTA-nak 1956-tól levelező-, 1958-tól rendes tagja. 1911-ben a budapesti egyetemen szerzett vegyészmérnöki oklevelet. A baloldali értelmiségiekhez kapcsolódott, a Gallilei Körnek három évig alelnöke. 1912-ben politikai okokból kivándorolt Olaszországba, itt először a Páduai Egyetemen tanársegéd, később a Faenzai Torricelli-liceum tanáraként a kerámiaművészeti szakiskola egyik alapítója, tanára és kutatólaboratóriumának igazgatója. 1938-ig több itáliai egyetemen tanított, Marcello Cora néven szépirodalmi alkotásai jelentek meg. 1938-ban elhagyta Olaszországot, de 1940-ben visszatért, belépett az Olasz Kommunista Pártba és részt vett az ellenállási mozgalomban. 1952-ben tért haza, 1957-ig az Építőanyag-ipari Központi Kutató Intézet igazgatója. 1956-tól tanított a budapesti műegyetemen, 1957-től a kémiai-technológiai tanszék vezetője. Közben 1960 és 1968 között Veszprémben a MÜKKI igazgatója, majd tudományos tanácsadója. Főleg kerámiai kutatásokkal foglalkozott. Faenzában tervezte meg az első kerámiai elektromos kemencét. Új eljárást és módszert dolgozott ki a szigetelő anyagok gyártására. Közel kétszáz szakközleménye mellett politikai, esztétikai és szépirodalmi munkái is megjelentek. 1966-ban Kardos István portréfilmet készített róla. Sírja Budapesten, a Kerepesi úti temetőben van.
  M.: Kémiai technológia. (Tsz.) Bp., 1963. – Wartha Vince. (Tsz.) Bp., 1974. – Kémiai technológiai rendszerek gráfelméleti vizsgálata. (Tsz.) Bp., 1975.
  I.: RÓNAI Mihály András: Marcello Cora a ravatalon. = ÉI, 1975. 49. sz. – POLINSZKY Károly: Megemlékezések ~ 1888–1975. = MTd.,1976. 7–8. sz. – MÓRA László: ~ monográfia. Bp., 1991. – RÚL XII. köt. – ÚMÉL III. köt. – Varga.