VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


VIRIUS Vince, 1904-től lesencetomaji
( Topol [Topolya, Szerbia], 1847. július 20. - Balatonszepezd, 1918. június 19. )

jószágkormányzó.

A gazdasági iskola elvégzése után 1867-ben írnoknak került Lesencetomajra Deym gróf szőlőbirtokára, 1878-tól tiszttartó, 1902 után jószágkormányzó. A filoxéravész után egyik kezdeményezője a Balaton-felvidéki szőlők újratelepítésének. 1890-ben Tapolcán megalakult a filoxéra elleni védekező egyesület, amely Tapolcza és Vidéke címmel lapot indított. Az egyesületben meghatározó szerepet vállalt, a lap pedig sok teret szentelt a Deym-féle szőlőtelepek növényvédelmének és a Virius által kísérletezett mohaoltásnak. Balatonszepezd melletti erdőterületen amerikai módra telepített szőlőt és konyakgyárat építtetett, parcelláztatott, és ezzel kialakította a későbbi Virius-telepet. Szepezdfürdőn anyagilag is támogatta a vasútépítést. Saját költségén építette a viriustelepi vasúti megállót és váróhelyet. A telephez hajókikötőt és építtetett, ahol 1912 és 1918 között megállt a gőzhajó. Ugyanott 1935-ben emlékművet állítottak, amelyet 1988-ban felújítottak.
  I.: TL., 1918. júl. 23. – BaK., 1935. júl. 17. – A ~ emlékoszlop felavatása. = TL.,1935. júl. 6., júl. 13. – VERESS D. Csaba: Megemlékezés ~ről, halálának 75. évfordulója alkalmából. = Új Dunántúli Hírek, 1993. jún. 19. – Kertész.