A Dalegyesület a hősöknek. A Veszprémi Dalegyesület a még uralkodó járvány miatt a megszokott ünnepélyes keretben nem róhatta le mélységes és hálás kegyeletét a mi temetőinkben nyugvó hősök emléke iránt. Mégis jelét adta nem muló dicsőitésének s a kegyelet napján vezetőségének képviseletével koszorut helyezett el a porladó vitézek virágos sirjára. Fohászunk benső, égigszárnyaló volt a csendesen suttogó lélek imádkozó ajakáról s bizakodó hittel rebegte a nemzet reményét: Az nem lehet, hogy annyi sziv hiába onta vért. S még bensőbb, forróbb volt a könyörgés, átérezve a nemzet szíve-vágyát is: ne jöjjenek reánk hazafias szíveket szaggató fájdalmak, keservek…
Veszprémi Hírlap, 1918. 11. 03., 3. p.
A pánik születése. Ezekben a komoly időkben igazán nem keressük a humoros témákat. Mégis, ha elibénk vágódik, különösen aktuális vonatkozásban, nem hagyjuk szó nélkül. Ellenőrizhetlen hirek, mint augusztusi ég csillagraja, ugy röpködnek közöttünk. A vidékről egyik idegrázó hir a másikat kergeti ellenőrzés nélkül. Később kiderül, hogy a hirelefánt mégis csak szunyog képében döngicsél.
A napokban is beigazolódott, hogy a homályos visszhangból is pánik születik. Egyik külvárosi szórakozóban együtt ültek többen hadikávé-zsuron. Mert más italt nem adtak. Ugy kilenc óra felé egyik tag azzal a hirrel tér vissza a szabadból, hogy a városban orosztömegek énekelnek. A megállapítás azonban nem volt egyhangu, mert némelyek sodronyzugásnak minősítették. Félórával későbben a zugás monoton, egy magasságú tónusban fokozódott. Egy-két lövés is hangzott. A megállapitás még mindig bizonytalan volt, de már érett az a felfogás, hogy a hajmáskéri oroszok törhettek be s azok énekelnek. Az ének ugyan nem veszedelmes, de lehet rosszabb fordulata is, tehát a kávézó tagok fizettek s hazasiettek családmentésre. Alig haladtak pár száz lépést – a hang erősödik, de egyuttal tisztul is és kiderült, hogy az orosz ének a favágó villanyfürésznek a ködös estben messze terjedő zugása volt. A tagok összenéztek, derüsen felkacagtak s a megfeszült idegek lecsillapitására uniszono mondják: gyerünk vissza egy pohár – szódavizre. Ime, igy is születik a pánik.
Veszprémi Hírlap, 1918. 11. 10., 4. p.
Panasz az új pénz miatt. A pénzügyminiszter uj 25 és 200 koronás bankjegyeket hozott forgalomba. Az erre vonatkozó szükségrendelet a hivatalos lap okt. 31-iki számában megjelent. Az uj pénzt a veszprémi áll. adóhivatalban ennek dacára még nov. 13-án sem fogadták el a felektől, holott nálunk akkor már nemcsak pénzintézetekben, hanem magánemberek közt is forgalomban volt. Az adóhivatalra nem kötelező a rendelet? S ha kötelező, miért késedelmeznek a gyakorlattal, holott két hét csak elég a rendelet megismerésére! Ha az uj pénzt az állampénztár nem fogadja el, hogyan kivánhatjuk, hogy a falusi nép elfogadja. B. M.
Veszprémi Hírlap, 1918. 11. 17., 4. p.
Október 6. A kegyeletes nemzeti érzés a háborús idő élet- és értéktépő zivatarában sem felejtkezik meg a hősökről, akik az áldozatos hazaszeretet szent becsületében egész a halálig kitartottak a magyar szabadság ragyogó ideálja: mellett. Mi, akik bizva-bizunk, hogy a békekilátások — bár ma még válságos és kétségekkel leli — napjaiban a Gondviselés kegyes gonddal őrködik a magyar nép ama szép reménysége fölött, hogy a teljes magyar szabadság édes valóság legyen: emlékezzünk magasztaló érzéssel az aradi dicsőséges szabadság-vértanukról. A szokásos gyászmise f. hó 7-én reggel 8 órakor lesz a szentferenciek templomában.
Veszprémi Hírlap 1918. október 6. 3. o.
A közegészségügy érdeke. Mikor fejűnk felelt ég a ház, aljkor kiáltunk tüzet. Mikor a város tele van beteggel, akkor sürgetjük a tisztaságot. Újságunk a nyár folyamán sűrűn emlegette, hogy sepertessük, öntöztessük az utcákat. A rendőrhatóság, nem is egyszer, hasonló átiratban kívánta ugyanezt s a háziszemét gyakoribb kihordását. A városházán azonban jótékony esőt várlak, amely a várost megtisztítja. 20—30 orosz foglyot etetett a város nap-nap után. Hogy ezekből nem került volna a nagyobb tisztaság fenntartására, senki sem hiszi el. A háziszemetet se hordják rendesen. Kétheti időköz is eltelik egy-egy forduló között. A pénzt beszedik, a szemét a háznál bűzlik, mert városi fogat ilyenre nem ér rá. Most azután polgármester is, egészségügyi bizottság is gyakori szemétkihordást sürget. Eddig azonban rendőrhatósági sürgetést is, a fránya újságok buzdításait is mellőzték.
Veszprémi Hírlap 1918. október 6. 3. o.
Csendes. Négyen valának a zöld terítékű kerek asztal mellett. Ők aktivitásban voltak: ferbliztek. Körülöttük eleven gyürü lélekzett akárhányszor visszafojtottam vagy mint kártya-nyelven mondják: szorítva. Ök a passzívok, vagyis a gibicek voltak, akik közé a tartalék is elhelyezkedett. Vagyis azok a várományosok, akik lesve-lesik, hogy mikor üti meg valamelyik játékos erszényét a lapos guta. Mert akkor ők is beülhetnek az aktív körbe. Csendben valának, rémítő nagy csendben, különösen azon a tájon, ahol a harmadik felsőre, talán a hős svejcira: Teli Vilmosra várakoztak. „Csak lassan!” — lehelte az első számú gibic. „Csak a tetejét!” — olvadozott a második. „Na ... na . . . beüt . . , mindjárt beüt .... sápogott meredt szemekkel a harmadik szám. S csakugyan beütött, de nem a három felső, hanem dr. Török Gyula rendőrkapitány erélyes hangjában a szörnyű nagy meglepetés. Mint a kánikulai istennyila, ugy vágott közéjük a szózat: „A törvény nevében!” Az, akit a három felső cserben hagyott ijedten indítványozta: „Passz!“ De a rendőrkapitány nem czupasszolt, hanem elvitte a bankot s a hozzátartozó alaptőkéket. Kerek szám 396 koronát. A gusztálókat pedig majd a bíróság is meghívja arra a tanácsadásra, hogy jövőre valami lármásat játszanak, ne pedig „csendeset”.
Veszprémi Hírlap 1918. október 13. 4. o.