Text Size

100 éve írták

Szép példa. Régen volt, mikor joggal mondogatták magukat a szinészek a nemzet napszámosainak, amikor a szinészet tényleg a nemzeti nyelv és kultura fejlesztésének tényezője volt. Ma a szinművészet nem annyira fejleszti az ízlést, inkább csak szolgai módon szolgálja, sőt egyenesen kihasználja; szinműirás éppugy, mint az előadás. Sokkal több jogon a nemzet napszámosai kivált a falusi tanitók és tanitónők, akik valóban a magyar nyelv és nemzeti kultúra képviselői. Nemcsak nehéz hivatásukat szolgálják hazafias idealizmussal, hanem minden dicséretet megérdemlő ambicióval vállalkoznak sziv- és léleknemesítés egyéb alkalmaira is. Ilyen nemes gondolkodásnak adta tanujelét Molnár Gizella gyulafirátóti tanitónő, mikor kis tanitványaival Jézus születése c. pásztorjátékot, a nagyobb ifjusággal pedig a Szobalány c. vigjátékot rendezte szinre. Buzgó fáradozása a nemes tett erkölcsi tőkéjét még 309 korona tiszta bevétellel gyarapitotta, amivel ismét özvegyek gondján könnyit és szegény árvák könnyeit akarja törölni.

Veszprémi Hírlap, 1918. január 6. 4. o.

Sötétség a városban. Pénteken este Veszprémben a villamos lámpák rövid félórai világitás után fél hat óra körül fölmondták a szolgálatot és teljes sötétség borult a városra. Az üzleteket bezárták s a vak sötétben csak itt-ott világitott ki a házakból egy-egy darab gyertya, vagy egy-egy mindenszenteki mécs pislogó fénye. A gyertya és petróleum hiány miatt a legtöbb ház sötétben maradt. Dr. Komjáthy László polgármester és dr. Horváth Béla polgármester helyettes személyesen siettek ki a villamos telepre s Bokrossy Jenő főmérnökkel megtették a szükséges intézkedéseket, hogy az áramszolgáltatás ujra meginduljon. A háborus viszonyok miatt a fűtőolaj nem elég tiszta, a készletek annyira lefogytak, hogy csak a besürüsödött alja áll rendelkezésre; a gépek e miatt eldugultak s rendbehozataluk hosszabb időt kívánt. Esti fél nyolc óra körül az áramszolgáltatás ujra megindult.

Veszprémvármegye, 1918. január 13. 4. o.

A vizfogyasztás korlátozása. Veszprémben a vizfogyasztás a téli idő dacára óriási mértékü. Naponta 2800-2900 köbméter víz fogy, mig rendes körülmények között a legmelegebb nyári napokban sem kellett több 1800-2000 köbméternél. A gépek elérkeztek a teljesitő képesség szélső határáig. Hogy ez a megokolatlanul nagy vizfogyasztás rendes mederbe tereltessék, a városi tanács akként intézkedett, hogy a vizműtelep személyzete éjjeli razziákat fog tartani, s ahol esti 9 óra után vizfogyasztást észlel, a vezetéket azonnal lezárják. Figyelmezteti ezért a hatóság a város közönségét, hogy esti 9 óra után vizet egyáltalán ne vegyen a vezetékből és gondosan zárjon el minden csapot.

Veszprémvármegye, 1918. január 13. 4. o.

Presets
BG Color
BG Patterns
Accent Color
Apply
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, továbbá a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat.
Adatkezelési tájékoztató Ok