Text Size

100 éve írták

A hálás vendég. Torma János Horgos utcai házába a mult napok egyikén este egy uriasan öltözött egyén állított be azzal, hogy éjjeli szállást keres, mert a vendéglőben nem kapott. A háztu­lajdonos a saját utcai szobáját adta ki az idegen­nek, ki felhasználván az éjjelt, a lakásból minden elvihetőt az ablakon át kipakolt, elhordott és meg­szökött.

Veszprémvármegye, 1918. március 3. 4. o.

A főispánné beszéde. Sajnos, csak a múlt szombati lapzárás után jutottunk ahhoz a szép beszédhez, amelyet dr. Rainprecht Antalné föispánné a nőtisztviselők orsz. egye­sületének megalakítása érdekében febr. 23-án tartott értekezleten mondott. Akik hallották, látták, — irja elragadtatással egy jelenvolt — sohasem felejtik el azt a bájos jelenetet, azt a kedves, művészi előadást, amint a jóságos, szelíd asszony, mint a viharok felett nyugod­tan álló békesség szinte az üdítő balzsam cseppjeivel érintette, csillapította minden sza­vával a lelkeket. Mintha hűsítő lágy, fehér ujakkal simította volna végig a forró homlo­kokat, mindenki feledte egy percre nehéz gondjait. Amig szólt, galambszárnyaknak lágy csattogása, ezüst pataknak zsongitó csörgedezése, szelíden torlódó hullámoknak selymes suhogása töltötte be a terem levegőjét. Mél­tóbban, stílszerübb nyilannyal alig lehetett volna Veszprémben azt a mozgalmat megin­dítani, amely minden gondterhessége mellett is költészet marad, mert azzá teszi, aki maga is az, akiről benne szó van : a nő.

Veszprémmegyei Ujság, 1918. március 7. 3. o.

Az Érdekes Újság husvéti száma ujra szenzációja lesz a könyvpiacnak. Boríté­kait gyönyörű háromszinü mélynyomásban két kiváló magyar festő, Csók István és Vastagh Géza festményei díszítik A húsvéti számnak a gazdag főlapon kivül két külön könyvmelléklete lesz. Nagy Endre "Jönnek a színészek" címmel egy vidám kis könyvet irt, melyet maga illusztrált is. Másik könyv- mellékletként Moly Tamás "Velencei kaland" cimű kötetét adja az Érdekes Ujság hunvéti száma, melyhez mulatságos gyermekjáték is lesz mellékletül. E gazdag husvéti szám ára 2 korona.

Veszprémmegyei Ujság, 1918. március 7. 4. o.

Háztartási cselédek uj könyve. Dr. Török Gyula rendőrkapitány hirdetményben tudatja, hogy a régebben kiállított cselédkönyvek ebben az évben érvényüket vesztik és ezek helyett uj, arcképpel ellátott cselédkönyveket adnak ki. Fel­hívja a város területén levő cselédeket, hogy régi cselédkönyveikkel a rendőrségen minden szerdán és szombaton délelőtt jelentkezzenek. . Hozzanak magukkal egy látogatójegy nagyságu, kartonra fel nem ragasztott arcképet, amelynek hátlapján ille­tőségi községük elöljárósága igazolja, hogy az, kit ábrázol. A kiállításhoz hozni kell egy darab 30 filléres okmánybélyeget is, a kiállításért pedig 1 koronát kell fizetni. Egyuttal figyelmezteti a cseléd­tartókat is, hogy régi cselédkönyvvel többé senkit fölfogadni nem szabad.

Veszprémvármegye, 1918. március 31. 5. o.

Presets
BG Color
BG Patterns
Accent Color
Apply
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, továbbá a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat.
Adatkezelési tájékoztató Ok