100 éve történt

Dér és fagy. Június 5-re virradó hajnalban határunkban is dér s több helyen fagy volt. A belső/fészekét megkímélte, de annál több kárt okozott a határban. Szeszélyes hullámzással vonult át a hideg áramlás felettünk. Nem tarolt egyetemlegesen, hanem ide-oda kanyarodással majd a laposabb, majd a dombosabb helyen pusztított. Itt sem egyformán, mert akárhány helyen az egyik föld veteménye elpusztult, a másiké ép maradt azonos talajfekvésben. Mégis a lápokon ártott leginkább és pedig babban, tengeriben, paradicsomban, tökben legtöbbet. A burgonyát is nagyon visszavetette. Sok kárt okozott a tisztviselők telepein is. A mutatkozó szép termés kilátása erősen megcsappant. Károkat jelentenek a közeli s messze vidékről egyaránt. A teljes kép majd csak napok múlva alakul ki.

Veszprémi Hírlap, 1918. június 9., 4. o.

Méhészeti tanfolyam. Lapunkban már jeleztük, hogy a papnevelő-intézet növendékei s az érdeklődők számára méhészeti tanfolyamot rendezett a földművelésügyi minisztérium a megyéspüspökkel karöltve. Az előadó Csepy Pál ekecsi plébánost a hallgatóság mindvégig nagy figyelemmel és. érdeklődéssel hallgatta. Megismerték a tanfolyam hallgatói a méh életét és egész bonctanát, a méhcsalád társadalmi berendezkedését, munkafelosztását és szaporodását. Szó volt a méh életfeltételeiről, betegségeiről és ellenségeiről. A méhről szóló ezen előzetes elméleti ismereteken kívül a gyakorlati méhészet szabályai is előadattak. Rész­letesen ismertette a méhész egész évi teendőit és a különböző méhészeti eszközöket. Az utolsó előadáson tájékoztatta a szakelőadó hallgatóit a méhészet irodalmáról, a méhészeti szaklapokról és egyesületekről is. A tanfolyamot június 12-én délután 40 hallgató záróvizsgája fejezte be…

Veszprémi Hírlap, 1918. június 16., 3. o.

Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, továbbá a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat.
Adatkezelési tájékoztató Ok