A mezőgazdaság változása a háborúban

(A képek forrása:  www.fortepan.hu, https://adtplus.arcanum.hu/hu/ digitalizált folyóirataiból, helyismereti gyűjteményben megtalálható digitalizált folyóiratokból, internet)

Az I. világháború a mezőgazdaságban különösen súlyos helyzetet teremtett. A férfi munkaerőnek körülbelül fele hiányzott, a lóállomány katonai mozgósítása az igaerő jelentős részét elvonta, az állatállomány csökkent, a földterület növekvő része maradt műveletlenül. A mezőgazdasági termelés a háború utolsó két esztendejében a korábbinak 50–60%-ára süllyedt, az országban katasztrofális élelmiszerhiány lépett fel.

A mezőgazdasági munkák ellátása állandó problémát jelentett, ebben nyújtott segítséget a hadifoglyok munkába állítása a földeken. 

Új idők 1915. évi 2. számából

A foglyok ellátása a munkást igénylőt terhelte, a helyszínre szállításukat a katonai parancsnokság végezte. A szökések megakadályozása az őrség feladata volt, de részt vett benne a rendőrség és a csendőrség is. A belügyminisztérium rendelete kétszáznál kevesebb fogoly munkásként való alkalmazását nem engedélyezte, kivéve, ha több munkahely olyan közel volt egymáshoz, hogy egy közös őrség felügyelte őket. Száz hadifogoly őrzését egy altiszt és tíz közember látta el. Az őrszemélyzet ellátására fordított összeget is a hadifoglyok napidíjából vonták el. 

Veszprémi Hírlap, 1915. július 11.

Reggelire egy tányér rántott levest, ebédre levest legkevesebb száz gramm hússal, főzeléket, vacsorára pedig a hazai munkások számára előírt főzelék másfélszeresét és minden étkezéshez legalább négyszáz gramm kenyeret írtak elő. Az élelmezésnél figyelembe vették a foglyok hazai szokásait, maguk készíthették ételeiket és előírtákrum nélküli tea kiosztását naponta kétszer, vagy háromszor (szeszes italt kiosztani szigorúan tilos volt). Az őrszemélyzetnek naponta 700 gramm kenyér, 300 gramm hús, délben és este egy-egy tányér főzelék, reggelire egy tányér rántott leves járt. Főzelék helyett időnként az őröknek tészta is adható volt. Az őrség étkezési költségeit természetben állta a munkáltató. A hadifogoly-táborok parancsnokságai a foglyok és az őrök szállítási költségeit a foglalkoztatóra hárították, akinek a munkaeszközöket saját költségén kellett biztosítani. A hadifoglyokat napi 12 órán keresztül lehetett dolgoztatni, kivéve vasárnap, ami pihenőnapnak számított.  

Tolnai Világlapja, 1917. évi számában láthattak az olvasók modern gépi ekét

Az áruhiánnyal együtt egyre magasabbra emelt adók következtében az árak egyre nőttek, hatalmas volt az infláció.

Maximált árakat vezettek be a fő fogyasztási cikkekre. Ha jobb volt a termés egy-egy évben, akkor az árak valamennyit csökkentek. 

Veszprémi Hírlap, 1916. március 6.

A háború második évétől folyamatosan jelentek meg hirdetőoszlopokon, napilapokban felhívások, hogy minden szabadon lévő területen termeljenek zöldséget, nemcsak a falvakban, de a városokban is. Ehhez segítségként ingyenesen juttattak vetőmagot, palántákat az igénylőknek.

Sok helyen a laktanyák udvarát, teljes területét bevetették zöldségekkel, hogy a saját fogyasztásukhoz szükséges mennyiséget megtermeljék.

Vasárnapi Újság 1917. évi számának képes cikkéből

Ingyenesen kapható volt, kiosztásra került:

Magok: tök, paradicsom, sárgadinnye, görögdinnye, hagyma, sárgarépa, cékla, paszternák, zeller, uborka, paprika

Palánták: káposzta, karfiol, kelkáposzta, vöröskáposzta, karalábé, paradicsom, paprika

Veszprémi Hírlap, 1916. május 7.

Állattartás a kisgazdaságokban

Baromfitartás - majorság

Elsősorban tyúkot tartottak, ezenkívül főként libát, néhány helyen lehetett megtalálni a kacsát, pulykát esetleg gyöngytyúkot is (ezeket nagyobb gazdaságokban, főúri birtokokon).

Az 1910-20-as évek kedvelt fajtái a magyar parlagi tyúk, a nagyobb testű izlandi tyúkfajta volt, de a kendermagos, a kis babos és a kopasznyakú is kapirgálhatott az udvaron. Nem a húsuk miatt, inkább a tojásuk miatt tartottak sokat belőlük.

Lúdként a vadlúdszürke tollazatú (amit hamar lehetett fosztani, tépni) parasztliba volt a legelterjettebb. Ünnepkor volt terítéken liba, zsírja és mája volt a legnagyobb érték, főleg a háború második felében. A hizlalásuk szeptembertől karácsonyig tartott.

Kacsákból a fehér tollazatúakat kedvelték, tenyésztették.

A libatoll, kacsatoll nagy érték volt, hiszen a párnák, paplanok,a derékaljak puhaságát, töltését biztosították. Egy-egy libáról kopasztáskor 20-25 deka tollat tudtak kitépni.

Sertéstartás

Veszprém megyében elvétve még meg lehetett találni az ősi bakonyi sertésfajtát a kisebb gazdaságokban. A legnagyobb és legvastagabb szalonnára ez volt képes felhízni, ennek a fajtának a legjobb ízű a húsa is. Érdekessége, hogy születésekor csíkos, mint a vadmalac, aztán pár hetes korára elmúlik a mintázat. Vaddisznóéhoz hasonló teste hosszú és erőteljes, lába vékony, de erős.

Külterjesen nevelték őket, télen-nyáron a szabadban voltak, védettek voltak a betegségekkel szemben is. Hizlalásuk elsősorban erdei makkon folyt, vágásuk előtt kaptak más szemestakarmányt is.

Magyar mangalica volt leginkább a gazdáknál. Ez a sertésfajta az ország déli felén jelent meg a 18. században, majd terjedt el először a nagyobb uradalmakban, később az egész országban. A bakonyi és a szalontai sertés keresztezéséből tenyésztették ki. Négy színváltozata létezik: szőke, fekete, fecskehasú és vadas. Alkatuk kerekded, széles hátú, gömbölyded hasú, finom dús, göndör szőrű. Ezeket a disznókat elsősorban a zsírjukért tenyésztették, szintén ellenállóak a betegségekkel szemben.

Marhatartás

A gazdaságoknál elsősorban a magyar tarkát tartottak. Jó tejelő fajta és hústermelő képessége is kiváló, jóindulatú és élénk természetű állatok. A tejelési időszak alatt 11-12 liter tejet adnak átlagosan naponta.

Lótartás

A lovak fajtái használatuktól függött.

Katonalovakként (Remonda – növendék ló a lovasság számára) „javított magyar ló”-nak, vagy magyar parlagi lónak nevezett kevert fajtájút lovagoltak, ami nagyobb, arányosabb, könnyebb testű volt az ősi magyar lónál, viszonylag igénytelen, jól idomítható. Továbbá spanyol mének behozásával javították fel a honi fajtákat, s alkalmazták huszárlónak őket.

Használtak kisebb méretű, török vagy szlavóniai ló néven ismert apró lófajtát, főként teherhordásra.

A Dunántúlon használtak még szintén teherhordásra ún. lengyel vagy podóliai fajtájú lovakat és a lipicai is elterjedt a nagyobb gazdaságokban, uradalmakban.

A nagy teherbírású, erős testalkatú muraközi, stájer vagy sváb lófajták voltak az igavonók.

Juh és kecsketartás

A Bakonyban, elsősorban a múlt század elején, már a merinói juhot tartották a gazdák, rideg tartással. Kecskéket erdővédelmi szempontból nem lehetett legeltetni szabadon, őket inkább a nagyobb területű gazdaságokban tarthatták akár a tejéért, akár a húsáért.

Nyúltenyésztés

Nyulat jó szaporodási képessége, gyors növekedése és olcsó tartása, kis helyigénye miatt előszeretettel tartottak. Az angóranyulakat elsősorban a szőrükért tenyésztették (a nyúlon lévő gyapjúszőrök hossza 20-25 cm). Valamint tartottak prémnyulakat is, kifejezetten a bundájukért. Míg a többi nyúlfajtát a húsáért (magyar vadas, lepketarka, különböző óriásméretű nyulat, amiknek a súlya 4-7 kg között volt).

A háború évei alatt mind a nagy, mind a kicsi gazdaságoktól megkövetelték a beszolgáltatást. Nagyon kevés állat maradt, ezek tenyészete alig fedezte a napi szükségletet és a folyamatos rekvirálást.  

Veszprémi Hírlap, 1916. november 11.