Nők ruházkodása

Az első világháború ideje alatt megváltozott a nők szerepe, ez a ruháik változásán is meglátszik. Azzal, hogy egyre több helyen kellett helyt állniuk (otthon és a munkahelyeiken) emiatt is kényelmesebb, praktikusabb viseletek jöttek divatba. Többet mozogtak, így a kényelmetlen, a szabad mozgást gátló ruhák, alsóruhák eltűntek. A szoknyák rövidültek, szűkültek, a frizurák is módosultak, egyszerűsödtek, rövidültek. A szoros, merev fűzők helyett laza, kényelmes fehérneműket kezdtek el viselni.

Az alábbiakban olvashatnak egy kis ruházattörténeti összefoglalót, melyhez jó olvasást, szórakozást kívánunk.

(A képek forrása: a fényképeké www.fortepan.hu, a rajzolt divatképeké: internet és https://adtplus.arcanum.hu/hu/ (Arcanum Digitális Tudománytár digitálisan elérhető folyóirataiból - Új Idők, Tolnai Világlapja)

 A vidékiek öltözködése

A falvakban többnyire a tájegységre jellemző viseletet használták.

A ruha kétrészes, blúzból és szoknyából állt. Az alsószoknya nem maradhatott el. A blúz készülhetett fehér anyagból, ilyenkor csokorra kötött masnival díszítették, fodros kézelővel. Sokan tarka, mintás kelméből, fehér gallérral varrták, de felhasználtak pepitaanyagot is. A szoknyát többnyire sötét textíliából készítették. Fiatalok térdig érő egész ruhát viseltek, mások tarka mintás egész ruhát, amely a földig ért, alul két sor fodorral.

A díszítés változatos, lehetett zsabó, rátét vagy gyöngyvarrás. A nyakkivágás szögletes, spicces. A kötő sokáig jelen van, vállas, nyakba akasztós formában, egy- vagy kétzsebes. Anyaga karton vagy szatén. A lábukon szandál, a módosabbaknak lakkcipő, régebben panglis, újabban körömcipő, télen hosszú szárú cipő. A pásztorlányok, cselédlányok jó időben mezítláb jártak.

Fejüket áll alatt bekötött kendővel borították, anyaguk szerint delin-, parget-, muszlin-, mintája szerint törökös-rózsás és egyszínű fekete kendővel. Az öregasszonyok minden felső ruhadarabja fekete volt. Rossz időben berlinerkendőbe burkolóztak vagy gyapjúból készült bolyhos „nagykendőbe”. Ezt még télikabát fölé is használták, az egész fejtetőt beborítva. Ismerték a női bekecset, amely könnyebb, karcsúbb és díszesebb a férfi hasonló ruhadarabjánál. Polgári ízlés hatásaként némelyek karmantyút vagy muffot húztak a kezükre.

Városi öltözködés

Magyarországon a városokban a hölgyek követték a francia- és angol divatot. A divatlapok két-három hét késéssel érkeztek meg. A szabómesterek évente, félévente mentek továbbképzésre (akár külföldre - Párizsba is), anyagi helyzetüktől függően, ahol az új, modern szabásmintákkal, technikákkal megismerkedhettek. A szabóságokban ugyanolyan szabásmintákkal, anyagokkal dolgoztak, mint bárhol Európában.

A háború első évében még a bokáig érő, S sziluettet idéző fűzőbe szorítva, magas derekú köntösruhákat hordtak, melyek követték a csípő és comb vonalát, vagy magas nyakú angol blúzt, magas derekú szoknyát. A blúzok, ruhák gallérja egységesen magasan záródott. Hatalmas „malomkerék” kalapokat hordtak.

A frizurák tupírozva (vagy póthajjal, kontypárnával ellátva) madárfészek-, hagyma- vagy chignon kontyba fésülve és tűzve voltak.

Kedvelték a kabátokon a prémgallért, stólát és a különféle szőrmékből készült muffokat is, amelyek a kis táska szerepében is működtek, hiszen a benne található zsebbe lehetett tenni mindent, amire egy hölgynek szüksége lehetett.

Ekkor még asszony nem ment fedetlen fővel az utcára. Kalapnak, kendőnek a fejen lenni kellett.

1915–16-ban eltűnik az S vonalú tartás, a magas nyakak helyett V alakú kivágást alkalmaztak, a szoknyák rövidültek, bokáig vagy boka fölött végződtek. Bővültek is a szoknyák, alájuk abroncs is került, ez az ún. háborús krinolin. A kalapok mérete csökkent, bár a karima még maradt széles.

A magas szárú gombos, fűzős cipőket leváltotta a csinosabb kivágott, hegyes orrú félmagas sarkú cipők (pumps), gyakran rüsztpánttal.

A háború első két évében megjelentek a katonai egyenruhákat idéző női ruhák is.

1917-re az anyaghiány miatt már a ruhák, szoknyák csak lábszárközépig értek, eltűntek a krinolinok, szűkebb lett maga a szoknya is. Rövidültek a kabátok, szűkültek a ruhaujjak is.

A frizurák is változtak, egyszerűsödtek. Laza hullámokba fésülték és a tarkón képeztek belőle kontyot. De a rövidebb frizurák is divatba jöttek.

A fehérnemű változása

 Fűzők a századfordulóról (1901.)

"S" sziluettet biztosító fűző egy Gibson-lány bemutatásában (1912-13).

1914-ben már eltűnik az "S" sziluett utáni igény, kissé könnyedebbé válik a fűző.

A Tolnai Világlapjának 1917. évi számában látható reklámban a fehérnemű már melltartóból harisnyakötőből és bugyogóból állhatott a divatot követő vagy dolgozó hölgyeknél.

A gyapjút a papírszövet pótolta, bár a papírruhákban nem volt ajánlatos esőre menni. Papírszövet egyik szála pamut, a másik szál pedig papír. Próbálkoztak sásból is szövetet készíteni, sikertelenül. 

A bőrhiány miatt a cipők talpa papírból vagy fából készült.

Veszprém Megyei Újság, 1916. szeptember 3.

Tolnai Világlapja, 1917. januári számából 

1918-ra már egyenes vonalú szoknyákat alkalmaztak, a magas derékvonal még megmaradt.

A malomkerék kalapok eltűnnek, helyettük kis méretű félrecsapott kalapokat húztak a szemükbe.

Veszprém Megyei Újság, 1916. szeptember 3.

A rövidebb szoknyák alá harisnyát vettek, ami leginkább gyapjúból készült, akár színes is lehetett.

Az estélyi, társasági cipők selyemből készültek, amik erősen ki voltak vágva a lábfej résznél.

A közép- és felső osztály tagjai a napi rutinnak köszönhetően, akár kétszer-háromszor is átöltöztek naponta. Napközben az otthoni feladatok ellátásakor „mosóruhát”, a délelőtti és délutáni elfoglaltságaikhoz „látogatóruhát” viseltek.

Melyik képen látható az 1916-os divat?

Gyászolás

Nem volt olyan család, ahol ne lett volna háborús veszteség, vagy akár kisgyermek-, csecsemőhalál. A gyász ideje pontosan meghatározott volt. A közeli családtagokért mély gyászt illet hordani. Az első időben kreppselyemből (matt selyem) készült gyászruhát használtak. A kalapokról 150-120 cm hosszú fátyolt is viselni kellett. Az özvegyek egy éven át, azok akik gyermeküket vesztették el 9 hónapig, a távolabbi rokonokért (anyós, meny, stb.) 6 hónapig öltöztek így. A következő a „fekete selyem korszak” – ekkor már fényes selyemből készült ruházatot is hordhattak. Ez az időszak özvegyeknél 9 hónap, a többi családtagnál 6 hónap, míg a távolabbi családtagok esetében 3 hónap lett. Ezután a félgyász következett (házastársért még fél évig, szülőkért még 3 hónapig, más rokonokért 6 hétig hordtak gyászruhát). A viselet már mindenféle sötét selyem, vagy bársony anyagból készülhetett. Ekkor már csipkével is díszíthették a ruhát, ékszert is hordhattak hozzá.