VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


GEORGI Lajos
( Veszprém, 1875. augusztus 7. - Veszprém, 1935. július 7. )

könyvkötő mester

Az öt nemzedéken át Veszprémhez kötődő könyvkötő családot az 1815. jún. 3-án született Károly Ágoston Lajos (1815–1872) alapította, aki 1832–1836-os években, Berlinben könyvkötő szakmát tanult. Valószínűleg Prágán és Pesten keresztül jutott 1846-ban Veszprémbe, ahol a következő esztendőben házasságot kötött az ugyancsak könyvkötő Bucskó Ignác Johanna nevű lányával. Fia Károly (1849–1916), már apjától tanulta a mesterséget és örökölte az annak folytatásához szükséges szerszámokat. A harmadik generációt képviselő Lajos 1897-ben kapott iparengedélyt, 1898-ban Zircen fióküzletet nyitott. Viszonylag jól menő (időnként segédeket is foglalkoztató) műhellyel rendelkezett. Iparát 38 évig gyakorolta. Közben az ipartestület könyvtárosa is volt. Fiai: Lajos (1904–1978) és József (1910–1987) 1935-től a cégtáblájukat „Georgi és fiai 1854” elnevezésűre változtatták. 1937-ben megvásárolták a Templom u. 21. sz. alatti családi házat, amely majdnem három évtizedig volt otthonuk. A nemzedék ötödik generációját képviselő József 1979-ben kapott kisipari működési engedélyt. A Georgiak a 19. század közepén könyvárusítással is foglalkoztak, a megmaradt könyvkölcsönzői katalógus azt bizonyítja, hogy az 1860-as években nyilvános kölcsönkönyvtáruk is volt, amelyben 2321 kötet magyar és német nyelvű könyv állt a város polgárságának rendelkezésére. Az 1950-es években az Óváros tér 6. számú, Elefántos-házban volt műhelyük.
  I.: BORBÉLY Tibor: ~ fiai könyvkötők. Alapítva: 1854-ben. = KdN, 1957. febr. 16. – HOGYA György: Öt nemzedék a könyvkötészet szolgálatában. A Georgiak Veszprémben. Vp., 1987. –Varga.