VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


IGLÓI János, 1935-ig Iváncsics János
( Egyházaskesző, 1905. május 31. - Békéscsaba, 1945. szeptember 3. )

nyomdász

Apja: Iváncsics Ferenc vasutas. Elemi és polgári iskolai tanulmányait Balatonfüreden végezte. 1924-ben nyomdászsegéd, 1931-ben vezető a Balatonfüredi Nyomda Rt.-nél. 1932-ben megvásárolta a tűzoltószertár épületében (Kossuth u. 25.) működő nyomdát, amely 1935-től Balatonfüredi Iglói Nyomda néven dolgozott. Több mint 40 könyv (vers, regény, tanulmány, évkönyv) készült itt. Saját kiadásában jelentette meg a Balatonfüred környéke és a Balaton című könyvet. 1944-ig a Balatonfüred c. hetilapot is itt nyomták. Nyomdáját 1948-ban államosították, majd megsemmisítették. Tevékenyen részt vett a község életében. Alapító és választmányi tagja és pénztárosa volt a Balatonfüredi Sport Clubnak. Az ipartestület elöljárósági tagja, majd alelnöke, a Balatoni Szövetség tagja. A Baross Szövetség helyi fiókjának alelnöke, községi elöljáró. Cikkeket írt, ünnepi beszédeket mondott. Tehetséges színjátszó volt, számos színdarabban szerepelt. 1945 márciusában Szombathelyen katonaként szovjet fogságba esett, súlyos betegen tért vissza. Békéscsabán temették közös katonai sírba, amelyet később felszámoltak.
  M.: Évadzáró a tanonciskolában. = Bf., 1942. jún. 13. 24. sz. – A kisiparosság harmadik háborús esztendeje. = Bf., 1943. jan.
  I.: BfÉL.