VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


VÁRNAI Zseni
( Nagyvázsony, 1890. május 25. - Budapest, 1981. október 16. )

költő, író.

Peterdi Andor felesége. Nagyvázsonyban töltötte kora gyermekéveit. Apja eredetileg szabómester volt, de csárdát bérelt a falun kívül, majd kaszinót nyitott Nagyvázsonyban. Várnai Zseni egyik legemlékezetesebb gyermekkori élménye volt, amikor vándorszínészek érkeztek a faluba és előadásaikat Várnaiék frissen induló kaszinójában tartották. A négyéves Zseni játszani szeretett volna. A társulat vezetője végül vele játszatta el az árva lány szerepét. A helyiek forró ünneplésben részesítették a kis színésznőt. Az elemi iskola első osztályát végezte szülőfalujában. Utána a család (mivel a kaszinó megbukott és mindenüket elárverezték) Budapestre költözött. 1908-ban diplomát szerzett az Országos Színészegyesület Színiiskolájában, de színpadon nem lépett fel. Férjével, Peterdi Andorral is többször járt Nagyvázsonyban. Születtem a Bakonyban című versében állított emléket szülőfalujának. Egykori lakóházukat (Kinizsi u. 39) emléktáblával jelölték meg 1990-ben, születésének 100. évfordulóján és ekkor vette fel a helyi általános iskola ~ nevét.
  I.: SZABÓ Ervin: Proletárköltészet. ~ verseskönyve alkalmából. = Ny., 1914. 1. köt. – BÖLÖNI György: ~ válogatott versei. = Csl., 1955. 2. sz. – BALÁZS Mihály: ~. = Írók, képek. Írók, költők gyermek- és ifjúkora. Bp., 1970. – MAJOR Ottó: In memoriam ~. = ÚT., 1981. 43. sz. – VEDRES Vera: In memoriam ~. = ÉI, 1981. 43. sz. – Harmath–Katsányi. – RÚL XVIII. köt. – ÚMÉL VI. köt. – ÚMIL 3. köt.